Hajlékony LED szál, avagy flexible filament LED – a teljes értékű vintage hangulat érdekében

Előzmény:

A COG LED-et (Chip On Glass), azaz üveg, vagy zafír csíkokra épített LED-et évek óta ismerjük és egyre jobb hatásfokot produkálunk vele. Előnyük, hogy sokkal könnyebb körkörös világítást elérni velük, mint egy SMD tokozású LED-del, amelyek esetében opál búrával igyekeznek fokozni a fényterítést több-kevesebb sikerrel.
A COG LED-ek esetében viszont hátrány, hogy a szálak irányába kevesebb fény jut. Ennek a problémának a megoldására, több állásban helyezik el a búra alatt a Filament LED-eket, vagy egyszerűen ügyelnünk arra, hogy annak tudatában válasszunk megfelelő fényforrást, hogy a szálirányba kevesebb fény jut.

Ez a “szálirányban kevesebb a fény” probléma megoldható lenne, ha hajlítható lenne a LED szál, így a megfelelő hajlítás által kiküszöbölhetőek az árnyékos részek.
 


.

…és igen, van flexibilis filament LED is.

A hajlítható LED szál megindíthatja a fantáziáját a klasszikus, vintage és retró stílus szerelmeseinek. Azoknak ajánlott, akik a világítástechnika terén is az autentikus megjelenésre kívánnak törekedni.

 


 

Ugye a COG LED esetében is az üvegcsíkon miniatűr fénykibocsájtó diódák füzére helyezkedik el. Mivel azonban az egyik oldalon lévő üvegre van ragasztva, kivehető, hogy a szál egyik oldala kevesebb fényt bocsájt ki. Ennél a hajlékony LED szálnál ez nem vehető ki. Ez a LED szál egy speciális polimer anyagokból készült, olyan mintha egy vékony fénytömlőben lennének az apró LED-ek, melyeket egyesével megkülönböztetni ugyanolyan nehéz, mint a COG LED-es esetén.
Az egy dolog, hogy ezeket a hajlékony LED szálakat gyakorlatilag tetszés szerint lehet hajlítani, ezáltal elérhető az elméletileg 360 fokos egyenletes térvilágítás (a foglalat kihagyásával), de emellett van egy hatalmas előnyük, ami inkább érzelmi, mint szakmai.
Ezek által az eddig elképzelhetetlen formagazdagságú LED fényforrások valósíthatók meg, ráadásul a most divatos retró és vintage stílusokban.
Azaz olyan korokat idézhetünk meg energiatakarékos világítási móddal, amikor még csak rossz hatásfokú volfrám szálas izzók léteztek, sőt egészen a szénszálas Edison izzók világában érezhetjük magunkat, amikor még – visszatekintve kézműipari szinten – egyedi formavilágú izzók léteztek, és most újra.
 

.

Tehát elmondhatjuk, hogy a hagyományos izzók kinézetéhez maximálisan hasonlító LED fényforrások készíthetőek hajlítható filament LED-ből. Ezáltal árnyékmentes, körkörös világítás hozható létre, ráadásul ezek a típusok is fényerőszabályozhatóak, ha olyan meghajtó elektronikát építenek bele.
 

.

Két dolog amit kedvezőtlennek tekinthetünk:

  • Az egyik a hatásfok. Az eddigi felhozatal alapján úgy tűnik 50-70 lumen/Watt a hatásfokuk, ami sokszorosa a hagyományos izzókénak, de fele akkora mint a mai COG filament LED-eknek. Bár az is igaz, hogy itt most a hajlíthatóság volt az elsődleges szempont, míg a merev üveg, vagy zafír csíkra épített LED-ek beálltak és élre is törtek a hatásfok versenyben, hiszen COG LED-et 120-150lm/Wattos tartományban is vehetünk, addig a flexibilis filament LED csak sereghajtó.
  • A másik dolog, ami minden újabb technikára jellemző, az a magasabb ár. Mindemellett a magasabb árat még azt fenntartja, hogy elég egyedi formavilágú, ebből adódóan kisebb szériás fényforrások készülnek belőle.
.

Ha a böngésződben futtatod a uBlock, vagy hasonló kiegészítőt, (vagy magát a javascriptet,) akkor blokkolod a képek és a menürendszer megjelenítését. Kapcsold ki, ha élvezhető tartalmat akarsz látni!

^
^