7 darab 18 méter kerületű hatalmas tetőablak köré kell RGB LED szalagot telepíteni.
Egy fali kezelő felületről kellene kezelni az összeset, holott ez két hatalmas tér.
A fogyasztást is szem előtt kellene tartani és az észszerű vezetékezést is.
Úgy gondolom 2 ablakonként, azaz 36 métert lehetne egy vezérlővel működtetni.
LEDrex megoldási javaslatok:
Előzetes információk:

A táblázatban nem csak az érdekes, hogy a névleges fogyasztási értékhez képest mekkora az elmaradás (a nagyobb elmaradású termékek azt jelentik, hogy lényegesen rövidebbre kell darabolni azokat a LED szalagokat, az az több betáplálási pont kell, ha meg akarjuk közelíteni a névleges értéket. Az is látszik, hogy a 24 Volt használata mennyivel hálásabb, ha a Pannon hasonló NYÁK-os 12 Voltosához nézzük. Az 5 méter egy végről bekötés fogyasztásának aránya a 2 végről bekötéshez, annyiban beszédes, hogy utal arra, hogy a LED szalag keresztmetszettel mennyire spórolt a gyártó, valamint mennyivel több, vagy kevesebb betáplálási pont szükséges az egyenletes fényáramhoz.
Nézzük sorra a lehetőségeket:
A fenti 6-fajta RGB LED szalag közül a legerősebbel kezdem.
1. 24Voltos Pannon 60LED/méter
Ha egy ablak kerülete 18 méter akkor az 198Watt ( 8,25Amper színenként: 2,75 Amper) 24 Volt mellett.
A legerősebb megbízható tápom 300 Wattos Scharfer.
Az RGB vezérlőből 12, 15 és 20 Amperes is van.
Hogy 2×18 métert egy vezérlővel működtessünk, ahhoz 3db MeanWell az 156 Wattosat kell párhozamosan kötni és az működtetne egy 20 amperes vezérlőt, amire a 2x18méter RGB-t kötnénk.
Tehát az 1. zóna így nézne ki:
A kiválasztott árucikkek: | ||
mennyiség: | bruttó egys.ár: | bruttó ára: |
![]() |
156W – Mean Well LRS-150 – IP20 DC24 Voltos tápegység Garancia: 2 év azonosító: mw-lrs-150-24 |
|
3 darab | 12100,-Ft | 36300,-Ft |
![]() |
Miboxer FUT037P RF RGB vezérlő (20 Amper 12-36 Volt) Garancia: 2 év azonosító: fut037p |
|
1 darab | 6610,-Ft | 6610,-Ft |
![]() |
Pannon 300 LED (5050SMD) beltéri 24V LED-szalag 5m, RGB (KIVITELEZŐKNEK) Garancia: 3 év, DC24V stabilizált tápellátás szükséges. azonosító: pa-300led-24v-bel-rgb |
|
8 tekercs | 8860,-Ft | 70880,-Ft |
összesen: | 113790,-Ft |
Ez így elég meredeknek tűnik, az ár is és az is, hogy ez csak 2 ablak és 400Watt, azaz ablakonként 200 Watt és van 7 ablak.
Oké nem fehérrel fognak világítani, hanem valamilyen színnel, ami csak 33-66%-os fogyasztás, de semmi nem akadályozza a felhasználót, hogy ne kapcsoljon fehérre, másrészt, ha olyan távirányítót választ amivel lehet deríteni, akkor a színes világítás is erősen tudja közelíteni a 100%-ot.
2.(A) 24Voltos Pannon 30LED/méter
Ha egy ablak kerülete 18 méter akkor az 128 Watt ( 5,33Amper) 24 Volt mellett.
Hogy 2×18 métert egy vezérlővel működtessünk, ahhoz 2db MeanWell az 156 Wattosat kell párhozamosan kötni és az működtetne egy 12 amperes vezérlőt, amire a 2x18méter RGB-t kötnénk.
Tehát az 1. zóna így nézne ki:
# | A kiválasztott árucikkek: | ||
mennyiség: | bruttó egys.ár: | bruttó ára: | |
1. | ![]() |
156W – Mean Well LRS-150 – IP20 DC24 Voltos tápegység Garancia: 2 év azonosító: mw-lrs-150-24 |
|
2 darab | 12100,-Ft | 24200,-Ft | |
2. | ![]() |
Miboxer FUT037S RF slim RGB vezérlő (12 Amper 12/24 Volt) Garancia: 2 év azonosító: fut037s |
|
1 darab | 4940,-Ft | 4940,-Ft | |
3. | ![]() |
Pannon 150 LED (5050SMD) beltéri 24V LED-szalag 5m, RGB (KIVITELEZŐKNEK) Garancia: 3 év, DC24V stabilizált tápellátás szükséges. azonosító: pa-150led-24v-bel-rgb |
|
8 tekercs | 6460,-Ft | 51680,-Ft | |
A megrendelt áru bruttó értéke összesen: | 80820,-Ft |
2.(B) Esetleg a 2 rácsos táp, helyett egy darab 300 Wattos vízálló Scharfert tesz, akkor 85.470,-Ft
Arról sehol nem olvastam infót, hogy az azonos tápok kimenetének párhuzamosítását a gyártók engedik vagy sem a teljesítmény növelés érdekében. Csupán az egyik műszerész vevőm, így alkalmazza őket.
2.(C) Innen távolról vakon (kibicként) én azt tenném, hogy az összes ablakhoz oda vezetném a 230Voltot.
Minden ablaknak, saját táp és saját vezérlője lenne, így igaz ugyan, hogy 7 vezérlőt kell párosítani egy (vagy akárhány) fali távirányítóhoz, de egy távirányító 4 zónás, de van 8 zónás is, abba a zónába párosítom bele egyesével amelyikbe akarom.
Ez esetben minden egyes ablak:
# | A kiválasztott árucikkek: | ||
mennyiség: | bruttó egys.ár: | bruttó ára: | |
1. | ![]() |
156W – Mean Well LRS-150 – IP20 DC24 Voltos tápegység Garancia: 2 év azonosító: mw-lrs-150-24 |
|
1 darab | 12100,-Ft | 12100,-Ft | |
2. | ![]() |
Mi-Light FUT037 2.4G-s 12-24Voltos RGB vezérlő (10Amper) 4 zónás távirányítóhoz Garancia: 2 év azonosító: pa-9117 |
|
1 darab | 3390,-Ft | 3390,-Ft | |
3. | ![]() |
Pannon 150 LED (5050SMD) beltéri 24V LED-szalag 5m, RGB (KIVITELEZŐKNEK) Garancia: 3 év, DC24V stabilizált tápellátás szükséges. azonosító: pa-150led-24v-bel-rgb |
|
4 tekercs | 6460,-Ft | 25840,-Ft | |
összeg összesen: | 41330,-Ft |
Tehát ez ablakonként. Ha rácsos helyett vízálló táppal, akkor 150Wattos Scharfer esetén: 44090,-Ft/ablak
pl: 4 zónás fali távirányító:
# | A kiválasztott árucikkek: | ||
mennyiség: | bruttó egys.ár: | bruttó ára: | |
5. | ![]() |
MiBoxer B3 4 zónás (RGB, RGBW) 2.4G RF fix fali (2×1,5V AAA elemmel) fehér távirányító Garancia: 2 év azonosító: b3 |
|
1 darab | 10995,-Ft | 10995,-Ft |
Milyen irányba mozduljunk, nézzünk a 12 Voltosakat, de mondjuk méterenként 60 LED-el amit még ablakonként elvisz egy 150Wattos táp?
Még annyit, hogy a Pannon LED-eken a 5 méteres tekercseknek csak az egyik végére van forrasztva, kb. 10cm-es 4-eres bekötő vezeték, valamint a
24 Voltos méterenkénti 30LED-es 5 LED-enként, azaz 16,6cm-enként a jelölt helyeken elvágható
24 Voltos méterenkénti 60LED-es 6 LED-enként, azaz 10 cm-enként a jelölt helyeken elvágható
Emiatt a hosszakkal lehet egy kis gond, ilyenkor azt szoktam javasolni, bár nem tudom milyen irányba hajlítanák, tehát ha élére kellene megtörni és a sarok túl rosszul jönne ki, akkor lehet hajtogatni is, bár nem szakszerű.
Vevő:
Az ablakonkénti vezérlő jó ötlet, így ablakoz odavisszük a 230 Voltot. 24 Voltos Pannon 30LED/méter termék tűnik jó választásnak.
LEDrex megoldási javaslatok:
Sikerült egyeztetnem a szalag importőrrel. Ilyen rossz hírre nem számítottam.
Sajnos a 24 Voltos Pannon 30LED/méter termékükből mindössze 2 méterük van, és március végére várható csak áru érkezés.
Ha sürgősen kell, akkor sajnos ugyenennek a terméknek a 12 Volots változata a realitás, abból 1000 méter felett van készleten.
Vevő:
Nézzük meg a 12 Voltos verziót, mert március végéig nem tudunk várni.
Másrészt, biztos, hogy az összes vezérlőt el fogja érni a feli távirányító? – nem lesz gond?
LEDrex 30LED/méter 12 Voltos megoldási javaslat:
18 méter Pannon 30LED/méter 12 Voltos LED szalag várható fogyasztása 99 Watt / 8,25 Amper / DC12V
Ablakonként egy FUT037S RGB vezérlő és egy 100 Wattos Meanwell táp (Meanwell és a Scharfer maximumig terhelhető tartósan) ez a vezérlő pedig 30 méteres vételkörzetben átjátssza a jelet, azaz mivel 7 ablak van, azok akár 30 méterre is lehetnek egymástól, így 210 méteren belül bárhova telepíthető a fali távirányító, elérhető vele az összes vezérlő és akár egyszerre is kezelhető.
Tehát a 7 ablakra való RGB rendszer:
# | A kiválasztott árucikkek: | ||
mennyiség: | bruttó egys.ár: | bruttó ára: | |
1. | ![]() |
Miboxer FUT037S RF slim RGB vezérlő (12 Amper 12/24 Volt) Garancia: 2 év azonosító: fut037s |
|
7 darab | 4940,-Ft | 34580,-Ft | |
2. | ![]() |
102W – Mean Well LRS-100 – IP20 DC12 Voltos tápegység Garancia: 3 év azonosító: mw-lrs-100-12 |
|
7 darab | 10440,-Ft | 73080,-Ft | |
3. | ![]() |
Pannon 150 LED (5050SMD) beltéri 12V LED-szalag 5m, RGB (KIVITELEZŐKNEK) Garancia: 3 év, DC12V stabilizált tápellátás szükséges. azonosító: pa-150led-12v-bel-rgb |
|
28 tekercs | 6460,-Ft | 180880,-Ft | |
4. | ![]() |
Mi-Light B4 4 zónás (MC, CCT, RGB, RGBW, RGBCCT) 2.4G RF fix fali (2×1,5V AAA elemmel) fehér távirányító Garancia: 2 év azonosító: b4 |
|
1 darab | 8970,-Ft | 8970,-Ft | |
A megrendelt áru bruttó értéke összesen: | 297510,-Ft |
Ha igény van rá előre összepárosítom a fali távirányítóval a vezérlőket. Megmondják melyik zónába hány darabot párosítsak és a vezérlők hátuljára ráírom, melyik zónába tettem.