Mire jó a csúnya LED gyertya, ha van szép is?
A fenti kép bal oldali 3 LED lámpája méretében akkora, vagy kicsit nagyobb mint egy hagyományos 40Wattos gyertya izzó. Sőt balról a 3. még egy kicsit kisebb is, úgy hogy közben a fényáramának nagysága megegyezik egy 40Wattos gyertya izzóéval.
Mi akkor a probléma?
Hiába összességében ugyanolyan erős, vagy egy kicsit erősebb is, de nem ugyanolyan a fényvetés jellege. Azaz, amíg egy hagyományos gyertyaizzó fényéből a foglalat fele is több fény jut, addig az ilyen LED gyertyák döntően csak 200-220 fokos világítási szögűnek tekinthetőek, tehát a foglalat irányába már árnyékosak.
Sőt hasonló probléma oldalirányba is fennáll. Egy 5Wattos LED gyertya hiába olyan erős, mint egy 40Wattos hagyományos, oldalirányba (tehát a hosszanti tengelyre merőlegesen körkörösen) luxmérővel mérve kb. 10%-kal gyengébb megvilágítást eredményez. Természetesen mivel az teljes fényáram ugyanannyi, így értelemszerűen a lámpa csúcsán pedig 40-50%-kal erősebb a megvilágítás az ilyen LED gyertyáknál, mint egy 40Wattos izzó esetében.
Igen, ez nagyon jó annak akinek úgy áll a lámpája, hogy a csúcs arra áll, amerre a több fényt igényli.
De mi van azokkal akiknek olyan csillárjuk van amiben egy ilyen LED-ből a több fény pont a plafonra irányul?
Az ő esetükben hiába azonos a fényereje ennek az 5Wattos LED gyertyának egy 40Wattos izzóéval a csillár alatt árnyékosnak, gyengébbnek fogják érezni a megvilágítást. Nekik marad választási lehetőségként a kicsit “csúnyácska”, “kicsit” ormótlan jobb szélen lévő LED választék.
Mivel ezekben a LED lámpákban a chipek jobbára oldalirányban, körkörösen helyezkednek el, így a megvilágítás sokkal egyenletesebb. Ezek az SMD LED chipek hivatalosan 120 fokos szögben világítanak (a gyakorlatban 160 fokban), az így szerelt LED lámpák 300-340 fokos világítási szögűek. Több fény jut a foglalat felé is (persze amit ki nem takar maga a foglalat, illetve az alsó rész). Ami a fontosabb, hogy a fő megvilágítást oldalirányba, körkörösen biztosítják. A két jobboldali LED lámpát luxmérővel összehasonlítva 50Wattos (46 LED-es) és 55Wattos (60LED-es) hagyományos gyertyaizzóval tekinthetnénk egyenértékűnek. Mivel azonban nincsenek ilyen fogyasztású hagyományos gyertya izzók forgalomban, így a 40Wattoshoz hasonlíthatjuk. Oldalirányban, körkörösen mindkét említett LED lámpa 45%-kal erősebb megvilágítást eredményez a 40Wattos gyertya izzónál.
Tehát, akinek oldalirányú erős megvilágításra van szüksége, annak ilyen konstrukciót érdemes választania.
Hogyan van az, hogy különböző a LED száma és a fogyasztása is (9 és 12Wattos) a két LED lámpának és mégis egyforma a megvilágítás?
Mert a csúcspontban mérve már jelentős az eltérés. Amíg a 46 LED-es a csúcsponton mérve 25%-kal gyengébb, mint egy 40 Wattos hagyományos gyertyaizzó, addig a 60LED-es 20%-kal erősebb a 40Wattosnál.
Tehát akinek csak körkörös erős fényre van szüksége annak elég a 46 LED-es 9Wattos , akinek a középpontban is erős fény kell az válassza a 60LED-es 12 Wattosat.
És akinek csak a csúcson kell az erős fény, az válassza az 5 Wattosat.
Frissítés
Azóta a rondák helyett jelentek meg szebbek is, melyek körkörösen oldalra világítanak.
A COG LED-es a hagyományos gyertya izzót utánozva:
és az U alakra hajtogatott kompakt fénycsövet utánzó SMD LED-es: