Opál és átlátszó takaró elemes LED profilok összehasonlítása

Amikor egy fényforrásra opál burát raknak, annak az az oka, hogy védjen a káprázás ellen – ha véletlen bele néznénk. Ekkor nem apró fénypontokat látunk, hanem egy nagyobb kevésbé vakító felületet, azaz kevésbé ég a szemünkbe a fényforrás erős fénye, hamarabb elmúlik az a kelletlen helyzet, hogy amikor a fényforrás után máshová nézünk, akkor rosszul látunk átmenetileg.
Opál és átlátszó takaró elemes LED profilok összehasonlítása
Ez természetesen nem csak a LED-eknél van így, nem új találmány, a hagyományos izzószálaknál alkalmazták először ezt a módszert. A hagyományos fénycsőnél más az oka, ott a fénypor a fénycső UV fényét alakítja át látható fénnyé.
Egy opálos megjelenés a káprázás ellen véd, de nem csak ebben más. Sajnos a fényforrás veszteségét is növeli, hiszen az átlátszóság csökkentéséből logikusan következik, hogy a megvilágítás is csökken. Ugyanakkor a világítási szöget pedig növeli. Aki úgy dönt, hogy a szebb megjelenésű, nem kápráztató opálos LED profilt választja az átlátszó helyett, az lemond egy kis részben a megvilágítás erősségéről, és nagyobb világítási szöget is kap cserébe.
 

Nézzük a különbségeket:


Az opál és átlátszó takaró elemes LED profilok világítási szögeinek összehasonlítása
Névlegesen az SMD tokozású LED-ek 120 fokos világítási szöggel rendelkeznek. Valójában a 120-fokon felül egészen 160 fokig van további fényszóródás, de gyakorlati jelentősége a 120-fokon belüli tartománynak van. Az is érthető, hogy minél mélyebb egy alumínium profil, (azaz a LED szalagot minél mélyebb árokba helyezzük,) akkor két oldalt a kitakarás annál nagyobb, azaz szűkül a profilba rakott LED szalag világítási szöge. Az alábbi kép bal oldalán az átlátszó takaróelemes profilnál látható, hogy a világítási szög kb. 90-fokosra szűkült. Ha ezt a LED profilt mondjuk szemmagasságba helyezzük el, pl. egy felső konyhaszekrény aljára úgy, hogy a munkalapot világítsuk meg, akkor könnyen belátható, hogy nem fog bennünket kápráztatni a fény – hiába átlátszó a takaró elem. Az alumínium keskeny perem kitakarja a szemünk irányából a fényt.

Opál és átlátszó takaró elemes LED profilok világítási szögeinek összehasonlítása
Ha ugyanerre a LED szalagra és alumínium profilra opál takaró elemet rakunk, akkor láthatjuk, hogy a világítási szög megnőtt. (a fenti kép jobb oldalán)
Kb. 160-fokos lett a világítási szög. Azaz, ha a fent részletezett helyre rakjuk ezt az opálos verziót, akkor annak ellenére, hogy az opálos burkolat véd a káprázás ellen, és szebb egyenletesebb világító felületet biztosít, ha nem gondoljuk át hova is rögzítjük fel – akkor könnyen lehet -, hogy kellemetlenül a szemünkbe is világítunk vele.
 
Opál és átlátszó takaró elemes LED profilok fényáramainak összehasonlítása
Ha az alábbi képen látható 4 LED profil variáció biztosította megvilágítást, azaz lux értékeket összehasonlítjuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy amennyiben a felsőt – a legerősebbet 100%-nak tekintjük, akkor ugyanazon fényforrás opál takaróval, már csak 70%-os, az alatta lévő gyengébb típus átlátszó takaróval 46%-os, és ez a gyengébb, de opál takaróval 32%-os megvilágítást eredményez. (a mért lux értékek abszolút értékei azért nem szerepelnek, mert csak az egymáshoz viszonyított arányok a fontosak, másrészt, az abszolút értékek semmiképpen sem hitelesített értékek.) Tehát azt mondanánk, hogy a középpontban mért megvilágítás az opál takaró hatására, kb. 30%-kal csökken. De ez így önmagában nem igaz. Mérésekkel ugyan bonyolult lenne alátámasztani, de ne felejtsük el a fenti képet, hogy világítási szög növekedés is történt. Azaz nem 30% az összes veszteség, hiszen oldalirányba viszont nyerésre állunk. Véleményem szerint, nem járhatunk messze az igazságtól, ha a 30%-os középponti veszteség helyett, csak 15-20%-os átlagos veszteségnek tekintjük azt, ha átlátszó takaróelem helyett opálos takaróelemet használunk. Természetesen nagyban függhet a veszteségünk attól, hogy mely gyártónak mennyire kevésbé átlátszó az opálos takaróeleme. Jelen cikkben a Pannon átlátszó és opál takaró eleme és LED profilja szerepel.
Opál és átlátszó takaró elemes LED profilok fényáramainak összehasonlítása

A képen a Pannon méterenkénti 12Watt fogyasztású 60 darab 2835 SMD LED-es LED szalagja, ami névlegesen 1380lumenes (méterenként) és a V-TAC méterenkénti 7,2Watt fogyasztású 120 darab 3528 SMD LED-es LED szalagja, ami névlegesen 444lumenes (méterenként) – szerepelnek. Ha a 12Wattos LED szalagot elfogadjuk, a névleges 1380lumenes fényáramúnak, akkor abból egy méter hosszú szakasz 100Wattos hagyományos izzóval tekinthető egyenértékűnek, még ha természetükből adódóan az eltérő világítási szögeik és formáik miatt a fényélmény nem is lesz egyező. A fenti arányosítást a 100Wattos hagyományos izzóra vonatkoztatva tovább visszük, akkor az 1 méter 12Watt fogyasztású 60 darab 2835 SMD LED-es LED szalag opál takaróelemmel, már 70(+10)%-osnak tekinthető, azaz ~1100 lumen körüli értékű lehet, ami kb. 80Wattnak feleltethető meg. A V-TAC méterenkénti 7,2Watt fogyasztású 120 darab 3528 SMD LED-es LED szalagja átlátszó takaróelemmel 46(+10)%-kal számolva, ~770lumen/m-t eredményez (kb. 56Watt hagyományos), ami meglepő, az importőr által közzétett 444lumenes értékhez képest. (Azonban, ha figyelembe vesszük, hogy számos esetben a V-TAC 3528-as SMD LEDesnek kikiáltott szalagjai a valóságban már 2835-ösök, – csak az ellenállásokkal van visszafogva a teljesítményük, hogy a 7,2Watt/m fogyasztást ne lépjék túl, – már nem meglepő ez a hatásfok többlet. ) A V-TAC méterenkénti 7,2Watt fogyasztású 120 darab 3528 SMD LED-es LED szalagja opál takaróelemmel 32(+10)%-kal számolva, ~580lumen/m-t eredményez (kb. 42Watt hagyományos).