RGB LED szalag – színszabályozós LED világítás

A Komplett színes (RGB) LED-szalagos világítás kialakításának elemei maga az RGB LED-szalag, a tápegysége (LED-meghajtó) és a kettő között elhelyezkedő LED-vezérlő (mely lehet rádiófrekvenciás, vagy infravörös távirányítóval működő vezérlő elektronika, vagy egyszerűen csak 3 falikapcsoló).

1. RGB LED-szalag:
RGB  Led-szalagok

    Attól függően, hogy kültérre illetve vizes helyiségbe, avagy beltérre szánjuk a LED-szalagokat, úgy választhatunk kültéri, vagy beltéri RGB LED-szalagot. A kültéri esetében a nyomtatott áramköri szalag a ráültetett LED-ekkel egy víztiszta szilikonkaucsukba “csíkba” van öntve. Így rendelkezik a víz, pára elleni védelemmel. Ezzel szemben a beltéri LED-szalagok, ezen átlátszó szilikonkaucsuk burkolat nélküliek, azaz úgy is mondhatnánk, hogy a nyomatott áramköri szalag a rajta ülő alkatrészekkel “meztelen” vannak. Tehát a kültéri sokkal elegánsabb megjelenést biztosít. Ebből is következik hogy nem csak vizes, párás helyekre célszerű a kültéri változatot választani, hanem minden olyan helyre ahol rálátunk a szalagra. A beltéri szag csak ott célszerű (viszonylagos olcsóbbsága miatt), ahol a szalag rejtve van, mint például mennyezeti, vagy “falmosó” megvilágítás esetén a stukkó párkány takarásában, vagy polc élek nem látszódó oldalain, avagy minden olyan helyen, ahol például savmaratott, vagy homokszórt üveglappal takarva van.

fehér színre állított RGB LED-szalagpiros színre állított RGB LED-szalagsárga színre állított RGB LED-szalagzöld színre állított RGB LED-szalagtürkizkék színre állított RGB LED-szalagkék színre állított RGB LED-szalaglila színre állított RGB LED-szalag

2. Tápegység, transzformátor:

    A LED-szalagok 12Volt egyenáram tápellátást igényelnek, így például egy meglévő halogénvilágításunk transzformátorai nem alkalmasak erre a feladatra, hiszen azok 12Volt váltóáramot állítanak elő, tehát azt még egyenirányítani kell. Természetesen léteznek 12Voltos egyenáramot előállító transzformátorok, melyek így alkalmasak a LED-szalagok működtetésére, azonban érdemes megfontolni a speciális LED-meghajtókat, azaz kimondottan ledek működtetésére megépített transzformátorok beszerzését, hiszen ezek úgy lettek megépítve, hogy a LED sajátosságai figyelembe véve olyan tápellátást biztosítsanak, amely leginkább biztosítja a LED-ek hosszú élettartamát. Ráadásul ezek a LED-meghajtók többségükben IP67-es vízállósági védelemmel rendelkeznek, valamin olyan bordás fémházban vannak, amely a folyamatos üzem esetén is biztosítja a megfelelő hőleadást. Fontos tudni, hogy az RGB LED-ek szabályozása (kapcsolgatása) úgy történik, hogy a transzformátor folyamatosan áram alatt van s a három színcsatorna a transzformátor és a LED-szalag között kerül szabályozásra. Ebből adódóan, a LED-meghajtó (trafó) folyamatosan (éjjel nappal) áram alatt van, valahol többnyire egy gipszkarton alatt beépítve, tehát Önnek olyan kiváló hatásfokú LED-meghajtóra van szüksége, mely használaton kívüli időszakban is minimális fogyasztású. A speciális LED-meghajtók ilyen jó hatásfokú transzformátorok, még az igen nagy teljesítményűnek számító 100Wattnyi LED üzemeltetésére képes “trafó”, is terheletlen állapotban mindössze 1,4Watt ténylegesen mért fogyasztással rendelkezik, így többszörösen megéri LED-meghajtót is beszerezni.

45VA - IP67 12 voltos led-meghajtó< - 45VA - IP67 12 voltos led-meghajtó
    

60VA - 12 voltos transzformátor60VA – 12 voltos transzformátor ->
Figyelem! Ez nem speciális LED-meghajtó, ez egy általános célú transzformátor, de a LED-szalagok ezzel is működnek!
 
 

3. Szabályozás, vezérlés (kapcsolgatás):

    Teljesen egyértelmű, hogy egy fehér vagy egy egyszínű LED-szalagot úgy használunk, hogy vagy világítunk vele, vagy nem. A világítás csak egy színben lehetséges.
    AZ RGB LED-szalagokkal más a helyzet, hiszen azért veszünk RGB-t, hogy több színnel is tudjunk világítani, sőt akár a szivárvány összes árnyalatát kiakarjuk próbálni, sőt esetleg külön effektekre is igényünk van.

      Tehát, azok akik csak egyetlen színnel világító led-szalagot akarnak vásárolni, egyszerű helyzetben vannak, hiszen ehhez elég vagy egyetlen fali kapcsoló, vagy adott esetben egy kábelre szerelt kapcsoló.
      De biztos Ön abban, hogy mindig piros, kék, vagy akár lila, stb. színben akar egy felületet megvilágítani. Mi van ha esetleg megunja azt a színű fényt, vagy rájön, hogy egy másik szín jobban illett volna?
      Vagy esetleg átfesti a szobát, esetleg új más színű lakástextileket vesz a lakásába?
      Természetesen megteheti, hogy a led-szalagot is lecseréli az új stílusnak megfelelő színűre, de van egy jobb megoldás.
      Már első alkalommal RGB LED szalagot vegyen!
      RGB, azaz (Red, Green, Blue) ezek a LED-ek mindegyike 3 diódából áll, egy pirosból, egy zöldből és egy kékből. Mint a színestévé, vagy monitor pixelei, azaz ebből a 3 alapszínből a szivárvány összes színét ki tudja keverni.

    A.) A legegyszerűbb megoldás:

      hármas fali billenőkapcsolóAhhoz, hogy ez az RBG LED-szalag akár 7 színben tudjon világítani elég 3 falikapcsoló is. Így ezzel a megoldással Ön dönti el, hogy éppen piros, sárga, zöld, türkizkék, kék, lila vagy fehér színnel akar világítani. Ehhez nem kell spciális rgb-vezérlő csak három kapcsoló. Mivel az RGB ledek kapcsolhatósága színenként történik, (azaz az RGB ledszalagokban 4 vezeték fut) így a három kapcsolóval Ön dönti el, hogy a három alapszínből melyik kapjon áramot. Ha a pirosak kapcsolja akkor piros, ha a zöldet akkor zöld és ha a kéket, akkor kék színben fog világítani a LED-szalagja – ezzel nyilván nem mondtam semmi újat. Ugyanakkor, ha a pirosat és a kéket kapcsolja fel akkor lila, ha a pirosat és a zöldet akkor sárga, ha a zöldet és a kéket akkor türkizkék világítása lesz. Ha mind a három szín felkapcsolja akkor pedig fehérben fog világítani. Szerintem mindenképp megéri egy egyszínű led-szalag helyett RGB LED-szalagot venni, és egy kapcsoló helyett hármat rakni a falra, mert ezáltal nem egyetlen színnel, hanem 7 színnel tudunk világítani.

    B.) Infravörös távirányítós LED-vezérlő:

      Természetesen, ha szivárvány összes színében akarunk görgetve világítani, vagy villogtatni, vagy a színek fényerősséget akarjuk állítani, akkor már egy vezérlő elektronika szükséges. Ennek kedvezőbb árú módozata, az infravörös távirányítós megoldás. Ennek egy kisebb hátránya, hogy a vezérlő infra vevő érzékelőjét úgy kell elhelyezni, hogy a távirányítóval rá tudjunk célozni, s ne legyen takarásban. Másrészt ez a típus maximum 72Wattal terhelhető, tehát nagyobb terekhez ahol 10 méternél több szalagot kívánunk felhasználni, oda már nem alkalmas, ott két külön vezérlő kell már.

RGB LED-szalag vezérlő + infravörös távirányító:

    RGB LED-szalag vezérlő infravörös távirányítója– Vezérlés: vezeték nélküli, de rálátás szükséges az infravevőre

    – Max. áramerősség: 6Ampar, azaz 72Watt (10 méter) RGB ledszalag

    – 16 fajta állandó kijelző mód (16 szín elérése 16 alapértelmezett gombbal)

    – ki-be kapcsolás gomb

    – fényerőszabályozó gomb

    – FLASH gomb – szivárványskála 7 színben scrollozása, ugorva

    – STROBE gomb – kiválasztott szín fényerejének folyamatos változtatása

    – FADE gomb – szivárványskála scrollozása finoman

    – SMOTH gomb – szivárványskála 3 színben scrollozása, ugorva

RGB LED-szalag vezérlő + infravörös távirányító

E LED-vezérlővel használható RGB-LED szalagok, lehetnek akár kültéri, akár beltéri LED-szalagok!

Figyelem!
Egy LED-meghajtóhoz (mivel színcsatornánként 2, azaz összesen 6 Amperrel terhelhető) maximum 2 darab 36Watt fogyasztású RGB LED-szalag, azaz 10 méter csatlakoztatható sorba egymáshoz – vagy éppen ágaztatható el.
Ha 10 méternél több RGB LED-szalagot kíván egy meghajtóval (távirányítóval) használni, lehet – akkor azt a rádiófrekvenciás távirányítóval működő RGB LED-meghajtó használatával teheti.

Használati, beszerelési utasítás:

Alap információk:

  • RGB LED vezérlő
  • Vezérlő működtetése: vezeték nélküli – távirányítható, infravörös érzékelőjén keresztül
  • Feszültség: DC12V – azaz egyenirányított 12Volt tápellátást igényel a DC típusú csatlakozó aljzatán keresztül.
  • Maximálisan terhelhető áramerősség: 3x2A
  • A vezérlő befoglaló mérete: 105x65x40mm
  • Működési hőmérséklet tartománya: -20°C és +60°C között

Szerelés:

  • A szerelést kizárólag szakember végezheti.
  • Kizárólag feszültségmentes állapotban szerelje. Attól, hogy egyetlen LED-sem világít a rendszer még áram alatt lehet.
  • Mind a ki-, mind a bemeneti helyes polaritásra ügyeljen!

RGB LED-szalag vezérlő bekötése

  • A tápellátás biztosításához DC típusú csatalakozó szükséges.
  • A LED-szalag csatlakoztatásához szükséges.
  • A vezérlőre egy max. 15cm hosszúságú kábellel csatlakozó 4 pólusú minidugalj forma (mely hazánkban nem leterjedt), biztosítja az RGB LED-szalagok csatlakoztatását.
  • Ehhez való dugalj hiányában célszerűbb azt levágva sorkapoccsal vagy forrasztással csatlakoztatni az RGB LED-szalag 4 vezetékét.
  • A végleges csatlakoztatás (forrasztás) előtt próbavilágítással győződjön meg a vezetékek színhelyes csatlakoztatásáról!
  • Amíg a LED-vezérlőn a fekete kábel a +12V egyenáramot jelöli, addig a piros kék és zöld kábelek nem feltétlen egyeznek a LED-szalag ugyanezen színű jelölésével.
  • Azaz a LED-szalagra forrasztott színkódos vezetékek minde esetben a megfelelő színű diódát üzemeltetik, de a vezérlőből kijövő színkódos vezetékek színei tévesek lehetnek, mivel azok használata eredendően nem a lecsupaszított formára tervezettek, hanem a hazánkban nem használatos csatlakozónk keresztül.

A beszerelést kizárólag szakember végezheti!

      Az előbbinél kényelmesebb megoldást nyújt a rádiófrekvenciás távirányítóval működő RGB-LED vezérlő, amely használatával nem kell célozni, és az egész vezérlő berendezés rejtve lehet, pl szekrényben, vagy egy gipszkarton réteg alatt. 15 méterről is működik, valamint 15 Amperrel terhelhető ami azt jelenti, hogy maximum 180 Watt fogyasztás szabályozására alkalmas, ami általános esetben 25méter RGB LED-szalagnak felel meg. Ha a 25 méter is kevés lenne, kapható hozzá erősítő modul, így a felső határt tovább nyújthatjuk.

Maxilight RGB Led-modul vezérlő + RF távirányító:

    Alap információk:

    – Vezérlés: vezeték nélküli, hatótávolság 15m

    – Max. áramerősség: 15A

    – 8 fajta állandó kijelző mód (8 szín elérése 8 alapértelmezett gombbal)

    – 8 fajta ugró dinamikus kijelző mód

    – 8 fajta átmeneti dinamikus kijelző mód

    – 16 sebesség szint dinamikus kijelző módban

    – 16 fényességi szint állandó kijelző módban (fényerőszabályozhatósági funkció)

    – Nincs adatvesztés áramtalanítás esetén

    – Standby – készenléti állapot funkció

    – Kapcsolódó termék: RGB LED csík

Maxilight RGB  Led-modul vezérlő + RF távirányító

Maxilight RGB  Led-modul RF távirányító

A 8 fix színgomb által biztosított színek:
Maxilight RGB  Led-modul vezérlő + RF távirányító - fehér színre állított RGB LED-szalaggalMaxilight RGB  Led-modul vezérlő + RF távirányító - piros színre állított RGB LED-szalaggalMaxilight RGB  Led-modul vezérlő + RF távirányító - narancssárga színre állított RGB LED-szalaggalMaxilight RGB  Led-modul vezérlő + RF távirányító - sárga színre állított RGB LED-szalaggalMaxilight RGB  Led-modul vezérlő + RF távirányító - zöld színre állított RGB LED-szalaggalMaxilight RGB  Led-modul vezérlő + RF távirányító - türkizkék színre állított RGB LED-szalaggalMaxilight RGB  Led-modul vezérlő + RF távirányító - kék színre állított RGB LED-szalaggalMaxilight RGB  Led-modul vezérlő + RF távirányító - lila színre állított RGB LED-szalaggal

C.2) 20 gombos Rádiófrekvenciás távirányítós LED-vezérlő:

Több gomb = több lehetőség

Ugyanazon RGB kültéri LED-szalag 7 féle színvariációban:

A színárnyalatok száma csak attól függ, hogy milyen RGB LED-vezérlőt vesz hozzá!

fehér színre állított kültéri RGB LED-szalagpiros színre állított kültéri RGB LED-szalagsárga színre állított kültéri RGB LED-szalagzöld színre állított kültéri RGB LED-szalagtürkizkék színre állított kültéri RGB LED-szalagkék színre állított kültéri RGB LED-szalaglila színre állított kültéri RGB LED-szalag


További részletes információk az RGB LED világítási módok sokféleségéről “Az RGB színszabályozós LED világítás kialakítása” – oldalon.