RGB Power LED spot – színszabályozós LED világítás

RGB Power LED - színszabályozós LED világítás kialakításaElőzetesen egy kis alapismeret:
Az RGB jelölés – a Red-Green-Blue, azaz a piros, zöld, kék rövidítéséből származik. Lényege, hogy ezen három alapszínből az összes létező szín kikeverhető. Tehát egy LED-lámpa vagy 3 fénykibocsájtó diódát (egy pirosat, egy zöldet és egy kéket – TRIO-Color LED) tartalmaz, külön lencsékkel, vagy 3 színű diódaként egybe van integrálva, melyet TRIX LED-nek nevezünk. A három szín egymástól függetlenül történő teljesítményáramának, s ebből következő fényerejének változtatásával az összes szín előállítható – kikeverhető.

Az összes létező szín előállíthatóságának lehetősége attól függ, hogy a három dióda ténylegesen a pontos három alapszín kibocsájtására képes-e.

A bemutatásra kerülő RGB LED-spot világítási rendszer alapját a QLT TRIO Color LED lámpák képezik. Ezeknek a High Brightness LED-eknek az egyik legfontosabb tulajdonsága a kibocsájtott fény tisztasága. Ha ezt a 3db (piros, zöld, kék) High Brightness LED-et egyszerre kapcsoljuk be, akkor ezek együttesen fehér fényt állítanak elő. Ha a három led bemeneti áramát külön-külön szabályozzuk, akkor az összes létező szín bármelyikét kikeverhetjük. Ugyanezeket a rendszerelemeket használhatjuk a már említett TRIX LED-es világítás kialakításához is.

Megkönnyítve a vásárlást 3, 6 és 9 RGB LED-spotos szettek lettek kialakítva. Nyomógombos (billenőkapcsolós) használatra való LED-meghajtóval (RGBox Slave) is 3-as, 6-os és 9-es szettek lettek kialakítva, valamit infravörös távvezérléssel működtethető (RGBox30 LED-meghajtós) ugyanilyen darabszámú szettek is. A nyomógombos használatra tervezett szett (RGBox Slave) LED-meghajtójához nem lehet csatlakoztatni a későbbiekben sem közvetlenül infravörös vezérlőt, míg az infrás szett (RGBox30) LED-meghajtója nem csak infra vezérlésre, hanem nyomógombos használatra is alkalmas, de nem együtt, hanem vagy csak infratávvezérlésre, vagy csak nyomógombos használatra.


A nyomógombos szett elemei és működése:

A szett tartalma 3-as szett esetében: Kiváló minőségű, billenő, lámpatest(3db), RGB Power LED spot(3db), RGBos Slave tápegység-összekötő kábelrésszel(1db), végzáró(1db), 1m-es összekötő kábel(2db), használati-szerelési utasítás(1db).

A szett tartalma 6-os szett esetében: Kiváló minőségű, billenő, lámpatest(6db), RGB Power LED spot(6db), RGBos Slave tápegység-összekötő kábelrésszel(1db), végzáró(1db), 1m-es összekötő kábel(5db), használati-szerelési utasítás(1db).

A szett tartalma 9-es szett esetében: Kiváló minőségű, billenő, lámpatest(9db), RGB Power LED spot(9db), RGBos Slave tápegység-összekötő kábelrésszel(1db), végzáró(1db), 1m-es összekötő kábel(8db), használati-szerelési utasítás(1db).


RGB Power LED SpotFoglalat: 4-pólusú AMP típusú csatlakozó
Színe: bármilyen (2850-8000 Kelvin között)
Fényáram: 90-140 lumen
Fogyasztás: (3W/lámpa)
Megvilágítási szög: 35°
Élettartam: 50000 óra
Garancia: 1 év
Feszültség: 220-240 Volt
Maxilight termék

Rendelhető lámpatest színek: matt króm, króm, antik.

A szett gipszkartonba süllyesztett bármilyen (fehér is) színű világítás kialakítására alkalmas. A vezetékeket beszereli, a kapott lámpatesteket besüllyeszti a gipszkartonba, a lámpákat csatlakoztatja és rögzíti, valamint egy vagy akárhány nyomógombos (vagy rugós billenős – monostabil) kapcsolót kiépít a lakásban, és már is világíthat tetszőleges színben.

Szerelési és használati utasítás:

A szett alapja egy Power LED vezérlő egység – színes (RGB) LED rendszerhez – RGBox Slave.
Kérjük bízzon meg szakembert a beszereléssel!
A vezérlő egység segítségével sok ezer színű megvilágítást érhet el otthonában, szórakozóhelyen, illetve bárhol ahol a rendszert telepíti. A Power LED-ek kimagaslóan hosszú élettartama (~50.000 óra), alacsony fogyasztása (~3W/spot), rendkívül élénk színei, minimális hőleadása nagyon gazdaságos és dekoratív felhasználást tesz lehetővé.

A beszerelés megkezdése előtt alaposan tanulmányozza a használati utasításokat!

Győződjön meg róla hogy sem a készülék, sem a csatlakoztatni kívánt hálózati hely nincs feszültség alatt!
Szerelje le a zárófedelet, csatlakoztassa a sorkapcsokhoz a hálózati betápláló vezetéket (1), a nyomógomb (vagy monostabil billenő kapcsoló) vezetékét (2) és a spotok csatlakozó kábelét (3) az (A) ábra szerint.
Szerelje vissza a készülék fedelét (B).
Csatlakoztassa egymáshoz a LED-spotokat (soros kötés) – az összekötő kábelek segítségével. A spotok csatlakoztatásakor ügyeljen a megfelelő érintkezésre (C).
Maxilight 6-os RGB Power LED szett szerelési és használati ábra
A (D) ábra szerint a sor végét mindig zárja le.
Maxilight 6-os RGB Power LED szett szerelési és használati ábra
A készüléknek és a spotoknak mindig hagyjon megfelelő szellőzést (E).
Maxilight 6-os RGB Power LED szett szerelési és használati ábra
Helyezze a LED-spotokat a lámpasestbe (F).
Maxilight 6-os RGB Power LED szett szerelési és használati ábra
Feszültség alá helyezheti a rendszert (G). Ha nem dugaszoló aljzaton keresztül biztosítja a tápellátást, hanem fix bekötéssel, természetesen akkor a villamos szekrényében a kismegszakítót kapcsolja vissza. Ha a jövőben bármilyen okból, a LED-lámpa csoportban bármilyen szerelést végezne (akár csak széthúzna egy csatlakozó) előtte mindenképp áramtalanítson, mert ha a LED-ek nem is világítanak a led vezérlő áram alatt van. A LED-ek pedig igen érzékenyek – akár egy csatlakozó széthúzása okozta hálózati ingadozás is tönkre teheti a valamelyik LED-et. (erre a piros LED mutatkozik a legérzékenyebbnek)
Maxilight 6-os RGB Power LED szett szerelési és használati ábra
A nyomógomb egyszeri megnyomásával tudja be-, illetve kikapcsolni a világítást.
Maxilight 6-os RGB Power LED szett szerelési és használati ábra
A nyomógomb 2-20 másodperces nyomva tartásával tudja szabályozni a színeket (fényerőt).
Maxilight 6-os RGB Power LED szett szerelési és használati ábra
A nyomógomb egyszeri megnyomásával rögzítheti az adott színt.
Maxilight 6-os RGB Power LED szett szerelési és használati ábra
A nyomógombot 20 másodpercnél tovább nyomva tartva elindíthatja a folyamatos színváltást.
Maxilight 6-os RGB Power LED szett szerelési és használati ábra
A nyomógomb 2x rövid megnyomásával a rendszer teljes fényerőre (fehér színre) kapcsol.
Maxilight 6-os RGB Power LED szett szerelési és használati ábra
Több vezérlő egység használata esetén (max. 7db.) az első vezérlőn (amihez a nyomógomb van csatlakoztatva) a jumpert (J) hagyja zárt állapotban, a többi egységből távolítsa el! Az egységek csatlakoztatására használja az öteres vezérlő kábelt a rajz szerint.
Maxilight 6-os RGB Power LED szett szerelési és használati ábra

A szerelési utasítás a szettben mellékelve, de pdf-ben le is töltheti: itt

Nyomógombos működtetésű Maxilight RGB Power LED szett egyéb kérdései és a válaszok:

  • Használható-e egyszerű villanykapcsolóval, a led-vezérlő előtt?
  • Tilos! A ledvezérlő legyen mindig feszültség alatt, és a led-vezérlőre csatlakoztatott akárhány nyomógomb (rugós billenőkapcsoló – mint a csengőé) működtesse a led-vezérlőt, s az adott jeleknek (nyomás gyakoriság-hossz) alapján a led-vezérlő megfelelően kezeli a led-spotokat.
     
  • Vehetek, hozzá több RGB LED-spotot is et is?
  • Igen. Egy LED-vezérlő max. 9 RGB led-spotot tud kezelni. Vehet hozzá, hogy maximum 9 darabja legyen, de vegyen hozzá ugyan annyi összekötő kábelt is.
     
  • Mi a helyzet, ha egyszerre, több mint 9 LED-et akarok kapcsolni?
  • Egy RGB Power LED vezérlő 9 spotot tud kezelni, ugyanakkor az utolsó ábrán látható módon maximum 7 vezérlő egymásra felfűzhető. Ebből adódik, hogy egyszerre 63 led-spot kapcsolható, szabályozható együttesen akárhány nyomógombbal.
     
  • Vehetek-e ehhez is valamilyen távirányítót, hogy a színeket kényelmesebben tudjam kezelni?
  • Erre a LED vezérlőre nem csatlakoztatható távirányító. Venni kell egy RGBox30-as vezérlőt is a távirányítóhoz, s ezzel a vezérlővel kell használni a szettben megvásárolt led-spotokat. Ha több mint 9 spotot akar használni, akkor az eredetileg a szettben vásárolt vezérlője nem vész kárba, hiszen több vezérlő összekötése esetén, távirányíthatóság biztosítására csak az első vezérlőnek kell RGBox30-nak lennie, a többi lehet a nyomógombos szettben lévő is.
     

A infravörös távirányítású szett elemei és működése:

Az infrás 3-as szett szett tartalma: Kiváló minőségű, billenő lámpatest(3db), RGB Power LED spot(3db), RGBox30-as LED-vezérlő(1db), végzáró(1db), 1m-es összekötő kábel(3db), QLT IR2 – RGB Power Led infravörös távirányító kit (1db IRC2 vezérlő + IR 2R vevő; 1db IR 2T távirányító; 1db MR11 lámpatest), használati-szerelési utasítás(1db).

Az infrás 6-os szett tartalma: Kiváló minőségű, billenő lámpatest(6db), RGB Power LED spot(6db), RGBox30-as LED-vezérlő(1db), végzáró(1db), 1m-es összekötő kábel(6db), QLT IR2 – RGB Power Led infravörös távirányító kit (1db IRC2 vezérlő + IR 2R vevő; 1db IR 2T távirányító; 1db MR11 lámpatest), használati-szerelési utasítás(1db).

Az infrás 9-es szett tartalma: Kiváló minőségű, billenő lámpatest(9db), RGB Power LED spot(9db), RGBox30-as LED-vezérlő(1db), végzáró(1db), 1m-es összekötő kábel(9db), QLT IR2 – RGB Power Led infravörös távirányító kit (1db IRC2 vezérlő + IR 2R vevő; 1db IR 2T távirányító; 1db MR11 lámpatest), használati-szerelési utasítás(1db).


5 RGB-spot közepén egy MR11-es spot gyűrűbe süllyesztett infravörös vevőegység érzékelője látható:

A szivárvány bármely színét kikeverheti RGB LED-ekkel és a megfelelő vezérlővel

RGB Power LED - színszabályozós LED világítási rendszer kialakítása nyomógombbal - forrás: Maxi LightingEz az RGB LED-spot rendszer a moduláris kialakítása miatt a variációs és bővítési lehetőségei elég tág határok között alakíthatók.
A rendszer alapja egy RGBox30 típusú konverter, mely a hálózati feszültséget, a LED-lámpák üzemeltetéséhez szükséges feszültséggé alakítja, valamit a színszabályozáshoz szükséges, színcsatornánként változtatható áramerősséget szolgáltatja, illetve a szabályozáshoz szükséges kezelőszervek csatlakozását és a bővíthetőséget is biztosítja.

A kapcsolás és a színek állításának legegyszerűbb módja egy (vagy akárhány) nyomódomb, illetve ezzel egyenértékű monostabil billenőkapcsoló (mint amilyen a billenős rugóval ellátott csengőkapcsoló, vagy a lépcsőházi automata világításkapcsolója – a hagyományos világításhoz használatos fényerőszabályozós kapcsolót, vagy a hagyományos kétállású kapcsolót nem használhatjuk).

  • Egy rövid nyomásra a rendszer be, illetve kikapcsol,
  • állandó nyomásra a színek váltakoznak, s a kívánt színnél a gombot el kell engedni.
  • A rendszer, az utoljára beállított színt megjegyzi, így az ismételt bekapcsoláskor a kikapcsolás előtti színben világít ismételten.
  • Két egymás utáni gyors (gombnyomásra) kapcsolásra a fehér színhez térünk vissza.
  • A gomb állandó, minimum 20 másodpercig tartó nyomására a fény automatikus állandó váltakozásbe kezd, majd a megfelelő árnyalat elérésekor egy rövid ismételt gombnyomásra a színváltás megáll.

RGB Power LED - színszabályozós LED világítás kialakítása
Minden RGBox30-as konverterhez 9 db TRIO-Color, vagy TRIO-Ambiente 3x1Wattos RGB LED-lámpa csatlakoztatható.

Több Led-lámpa együttes szabályozása több RGBox30-as konverter (maximum 7 darab) párhuzamos kötésével lehetséges.

Így egy vagy több nyomógombbal egyszerre maximum 63 db TRIO-Color, vagy Trio-Ambiente 3x1Wattos RGB LED-lámpát tudunk kapcsolni, illetve szabályozni.

A TRIO-Color RGB Power Led Spot:

TRIO-Color RGB Power Led Spot

  • a hagyományos 50mm átmérőjű beépíthető lámpatestbe rögzíthető.
  • Egy TRIO-Color RGB Power Led Spot lámpatest 3db (1 piros, 1 kék, 1 zöld) 350 mA-es High Brightness LED-es tartalmaz.
  • A minden lámpatestre a CB064 jelű 2×30cm hosszú(M/F) 4-pólusú AMP típusú csatlakozó van felforrasztva.
  • A TRIO-Color RGB Power Led Spot fényárama: 90-140 lumen
  • TRIO-Color RGB Power Led Spot

  • fehérfényű világítás esetén a világosságérzete kb. 30W-os halogén spotnak feleltethető meg
  • Tápfeszültsége: 3,6 Volt
  • Áramigénye: 3×350 mA
  • Teljesítménye: 3,78 Watt
  • Sugárzási szöge: 35-fok
  • Színhőmérséklete: 2850-8000 Kelvin között állítható

A TRIO-Color RGB Power Led Spotok a AMP csatlakozón keresztül sorosan közvetlenül egymáshoz is csatlakoztathatóak, s ekkor a LED-lámpatestek, max.50cm távolságra helyezhetőek egymástól. Ez azonban csak a legrikább esetben oldható meg így CB056 jelű 1 méter hosszú csatlakozó kábel nélkül, ugyanis a gipszkarton álmennyezetbe a csatlakoztathatóság miatt a gipszkartonozás előtt előre el kell helyezni a kábeleket, így minden lámpatest közé szükséges egy CB056 jelű AMP kábelt elhelyezni.TRIO-Color RGB Power Led Spot beszerelése

Szintén szükséges egy CB056 jelű AMP RGB kábelt az RGBox30 konverter és az első TRIO-Color RGB Power Led Spot közé is elhelyezni. Ugyanakkor az RGBox30-hoz az AMP kábel sorkapoccsal csatlakozik, így a CB056 jelű AMP kábel M (Male) – azaz a dugó végét levágjuk, s azt kötjük az RGBox30 későbbiekben ismertetett helyére. Tehát az első TRIO-Color RGB Power Led Spot lámpánk az M végével – azaz a dugó végével – csatlakozik az RGBox30 felé, a CB056 jelű AMP kábel F (Female) – azaz az aljzatába. Így maximum 9 db CB056 jelű AMP kábel és 9 db TRIO-Color RGB Power Led Spot soros egymáshoz csatlakozását tudjuk elvégezni. Mivel azoban soros kötésről van szó az utolsó TRIO-Color RGB Power Led Spot F (Female) – azaz az aljzatába egy CB058 AMP RGB kábelvéget is kell csatlakoztani, ami az piros-zöld-kék vezetékeket a fekete vezetékkel összezárja.

 

Az RGBox30 paraméterei:

RGBox30 bekötése

  • A High Brightness 1 Wattos 350 mA-es teljesítményáramú RGB rendszerű LED-ekhez lett kifejlesztve.
  • Független konverter – IP40 – II. érintésvédelmi osztály
  • Fényvezérlés: be/kikapcsolás és szabályozhatóság egy vagy több nyomógomb segítségével, vagy
  • egy belső jumper megszakításával opcionálisan a fényvezérlés egy külön IR2R típusú infravörös vezérlővel, és az ahhoz tartozó távirányító használatával kényelmi funkciókkal is biztosítható.
  • Soros kötés – Standard szoftver ciklus 17 másodperc
  • Túlmelegedés, nyitott áramkör és rövidzárlat esetén automatikus kikapcsolás és újraindítási funkció.
  • Bemeneti feszültség: 190-265 Volt/AC
  • Párhuzamos kötéssel maximum 7 RGBox egyszerre egy vagy több nyomógombbal, avagy egy infravörös vezérlővel szabályozható.
  • Kimenete: maximum 40 Volt és maximum 3×350 mA.
  • Mérete: 147x75x29mm
  • Tömege: 160g
  • Az RGBox30 tartozéka egy darab 1 méter hosszúságú az RGBoxok párhuzamos összekötését biztosító kábel.
  • Egy RGBox30 maximum 3×9db 350 mA teljesítményáram-igényű LED-del használható.

Az IR2 infravörös távirányítás:

Az IR2 infravörös távirányítás elemeiRészei:

  • egy IRC2 vezérlő,
    • öt eres vezetékkel az RGBox30 konverterhez csatlakoztatható. Az RGBox 9tűs csatlakozójából az 5 tűs sorba (a piros vezeték az első – a páratlan tüskére kerül)
    • Ha csatlakoztatjuk az IRC2 vezérlőt az RGBox30 konverterhez, akkor a konverterben lévő jumpert húzza le, s úgy dugja vissza, hogy az csak az egyik tüskén legyen – azaz szakítsa meg a rövidzárat. Ezzel végzi az átállítást, hogy ne nyomógombról, hanem távirányítóval lehessen vezérelni – ha ezt elmulasztja a világítás hibás működéséhez vezet.
    • Nyomógombos és távirányítós használat egyszerre nem lehetséges.
    • háromeres vezetékre az IR 2R vevő csatlakozik.
    • A vezérlő behelyezhető a gipszkarton álmennyezet mögé azaz IR 2R vevőegység 35mm átmérőjű illesztési furatán keresztül.
  • hozzácsatlakozó IR 2R infravörös jelek érzékelésére alkalmas vevő,
  • a vevő gipszkarton álmennyezeti rendszerbe rögzítéséhez egy MR11-es 35mm ármérőjű spot gyűrű,
  • egy IR 2T típusjelű 9 gombos infrás távirányító.
    • Hatótávolsága: 6-10 méter
    • 2db 1,5 Voltos AAA elemmel működik – elem nélkül szállítva.
    • Használata:
      • A narancssárga gombbal a világítás ki és bekapcsolható, a lámpák olyan színben gyulladnak fel amilyen állapotban kikapcsoltuk.
      • A start gombbal a színválozást indítjuk, s mindaddig folyamatosan változnak a színek végig a szivárvány szineiben amíg a stop gombot meg nem nyomjuk.
      • A piros gomb megnyomására csak a piros led, a zöldre zöld, a kékre kék, a fehér megnyomására az összes led egyforma fényerővel világítva fehér fényű megvilágítást eredményez.
      • Ha a piros, a zöld, a kék, vagy a fehér gomb megnyomása után, a Brightness Speed +/- gombok nyomkodásával az alapszínek árnyalatát tudjuk eltolni. Például, ha úgy döntünk, hogy csak zöld fényt nem fogunk használni, egy erős sárga viszon jó lenne, akkor a zöld gomb megnyomása után a +/- gombokkal a zöld színhez a piros ledet is bekapcsoljuk, így sárga világítás keletkezik. Hogy a zöldből milyen erős sárga keletkezzem az +/- gombokkal tudjuk a piros led intenzitását állítani. Ezután ha legközelebb a zöld gombot nyomjuk meg, a +/- gombokkal beállított sárga fény fog megjelenni.
      • A fehér gomb megnyomását követően a +/- gombok hatására a fehér fény hideg, vagy melegfehér jellegét tudjuk kiválasztani.

IR2 infravörös távirányítás

RGBox 30-as LED-vezérlőn alapuló RGB világítási rendszer összeszerelési és bővíthetőségi vázrajza:

RGB LED világítási rendszer infravörös távirányítással

Nyomógombos működtetésű Maxilight RGB Power LED szett egyéb kérdései és a válaszok:

  • Használható-e egyszerű villanykapcsolóval, a led-vezérlő előtt?
  • Tilos! A ledvezérlő legyen mindig feszültség alatt, és a led-vezérlőre csatlakoztatott akárhány nyomógomb (rugós billenőkapcsoló – mint a csengőé) működtesse az RGBox30-as led-vezérlőt, s az adott jeleknek (nyomás gyakoriság-hossz) alapján a led-vezérlő megfelelően kezeli a led-spotokat, vagy a hozzácsatlakoztatott infravörös távvezérléssel.
     
  • Használható-e egyszerre, nyomógombos fali villanykapcsolóval, és a távirányítóval az RGB világítási rendszer?
  • Tilos! Hibás működést eredményez! Ha az Infravörös távvezérlés vevőjét csatlakoztatja az RGBox30-hoz, akkor az RGBox 30-ban lévő jumper rövidzárat szakítsa meg, úgy, hogy a jumpert, csak az egyik tüskére dugja vissza.
     
  • Vehetek, hozzá több RGB LED-spotot is et is?
  • Igen. Egy LED-vezérlő max. 9 RGB led-spotot tud kezelni. Vehet hozzá, hogy maximum 9 darabja legyen, de vegyen hozzá ugyan annyi összekötő kábelt is.
     
  • Mi a helyzet, ha egyszerre, több mint 9 LED-et akarok kapcsolni?
  • Egy RGB Power LED vezérlő 9 spotot tud kezelni, ugyanakkor az utolsó ábrán látható módon maximum 7 vezérlő egymásra felfűzhető. Ebből adódik, hogy egyszerre 63 led-spot kapcsolható, szabályozható együttesen akárhány nyomógombbal. Fontos, hogy amennyiben több mint 9 RGB LED-spotot akar működtetni távirányítóval, akkor csak az első 9-hez kell, RGBox30-as LED-vezérlőt vásárolnia a többihez, 9-essével elég (olcsóbb) RGBox Slave vezérlőt vennie.
     

Az RGB TRIO Color Power LED rendszerelemek:

A mennyiben valamely RGB Spot szettet bővíteni kívánja, (LED-meghajtók, távvezérlők, plussz LED-spotok, kábelek, stb.), válassza ki a megfelelő alkatrészt az RGB Power LED rendszerelemek oldalról!


Az RGB TRIX Power LED komplett lámpatest beépítése

RGB TRIX Power LED világítást úgy tud kialakítani, ha az RGB TRIO Color Power LED rendszerelemeit használja, de nem a TRIO Color spotokat veszi meg, hanem TRIX LED-eket vesz helyette. Pontosabban nem a LED-et hanem a fényforrás a lámpatesttel együttesen kapható, hiszen a fém lámpatest tömege biztosítja a LED által termelt hő elvezetését. Ugyanúgy szüksége van RGBox30-as vezérlőre, 9-nél több spot használata esetén SLAVE vezérlőre, valamint távirányítási igény esetén az infravörös távirányító és vevő egységre.
RGB TRIX Power LED Spot
A TRIX LED-es megoldás kissé szerelésigényesebb, mert a kábelvégeken nincsenek csatlakozók, így azokhoz a szükséges vezetékhosszat hagyományos, célszerűen 3 eres vezetékkel célszerű megoldani. A TRIX LED vezetékezése ugyanúgy sorosan kötendő, az eltérés annyi, hogy amíg lámpánként a kimenő és bemenő vezetékszám a TRIO Color LED esetében 4 vezetékes, a TRIX LED esetében három-három. A negyedik vezeték természtesen nem tűnt el, hanem a 3 színcsatornára sorosan felfűzzük a spotokat, célszerűen sorkapoccsal, majd az utolsó spot kimenő 3 vezetékét összekötjük, s egy 4. vezetékként bekötjük az RGBox30-as vezérlő fekete jelölésű sorkapcsához.

Ez a TRIX LED megjelenésében különlegesebb, mert nem az MR16-os fejméretű süllyeszthető spot lámpatestbe helyezendő, hanem saját lámpatestje van. Ez a lámpatest biztosítja a hő elvezetését is. Különlegessége, szögletes formája, valamint, hogy a halogénekhez hasonlóan tükrös.

A TRIX LED sajátossága, hogy a 3 szín az egybe integrált LED-ben körkörösen helyezkedik el, így a tükörszerkezete felületén kevésbé összekeveredve jelennek meg a színek. Ebből eredően közeli megvilágított felületen a színkeverés még nem teljes, de a távolság növekedésével a keveredés teljessé válik. Ez látszik az alábbi videón is:

RGB TRIX Power LED Spot
Ügyeljen a vezetékek polaritáshelyes bekötésére, mert csak a lámpatest tátulján van jelölve!
RGB TRIX Power LED Spot
RGB TRIX Power LED Spot
RGB TRIX Power LED Spot


További részletes információk az RGB LED világítási módok sokféleségéről “Az RGB színszabályozós LED világítás kialakítása” – oldalon.